2013-09-20 13:42:39• hírek • Kocsis Zoltán

Igény esetén megnyitják a Batizi úti  bölcsődét

A kormány legújabb határozata következtében ezentúl a szülőknek az étkeztetésnek csak 30-40 százalékát kell fizetniük a bölcsődékben az eddigi 100 százalék helyett.

Szatmárnémeti hat  bölcsőde közül négyben már telt ház van: az összes biztosított helyet elfoglalták a jelentkezők. Egy ötödikben azonban még van hely bőven, mi több, a Szociális Közszolgáltatások Szatmárnémeti Osztálya (SPAS) kész megnyitni a hatodikat is - amennyiben igény mutatkozik erre.

A Batizi út mentén, az oly sokat vitatott egykori 13-as Számú Általános Iskola tőszomszédságában lévő Sirena Mica (Kis Szirén) nevet viselő bölcsőde immár három éve zárva áll. Annak idején azért kellett bezárni, mert a SPAS-nak nem állt rendelkezésére kellő számú és megfelelően képzett személyzet. Doina Vasut, a SPAS igazgatója azonban sajtótájékoztató keretein belül elmondta, a problémát sikerült orvosolni és jelenleg a lakosság visszajelzésére várnak: van-e igény arra, hogy ezt a bölcsődét s megnyissák.

Vasut tájékoztatása szerint eddig a Tara Minunilor (Csodák Országa) és a Punguta cu doi bani (Két krajcár) bölcsődékben mind a 40-40, a Harap Alb (Fehér Agyar) és az Alba ca Zapada (Hófehérke) bölcsődékben pedig mind a 20-20 hely már betelt. A Dumbrava Minunata (Csodálatos Liget) bölcsődében viszont még van 15, eddig le nem foglalt hely, míg a Kis Szirén bölcsődében további húsz csöppség számára tudnak megfelelő körülményeket biztosítani.

Amennyiben tehát a Batizi út környékén lakók úgy gondolják, nem szeretnék messzire vinni gyerekeiket, azok a SPAS Ilisesti utca 4. szám alatti székhelyén adhatják le igényléseiket.

A helyi oktatással kapcsolatos hír továbbá, hogy Dorel Coica, Szatmárnémeti polgármestere bejelentette: ezentúl ő felel a város oktatásáért, nem a két alpolgármester.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: